szerelem definiciója

Kedves Olvasó!

A szerelem mint téma nagyon népszerű hisz mindenkit érdekel. Sok ember foglalkozik ezzel a témával sok tudós kutatja és ok író és költő próbálta éspróbálja megfogalmazni mi a szerelem, de ez teljességgel lehetetlen, hiszen ezt átélnünk kell ahhoz,hogy megértsük.

Most én is tennék egy próbát a szerelem definiálására. Röviden talán így lehetne meghatározni a szerelmet: A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom. Ez a vonzalom a másik ember egész lénye felé irányul, és a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a testi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal.

Mi a cél?

A szerelem célja a beteljesülés, és amennyiben beteljesül, úgy két embert elválaszthatatlanul össze is köt. Az ideális szerelem két ember kapcsolatát összekötő gazdag érzelem, mely a feleket minden területen összekapcsolja. Szíve mélyén bizony mindenki erre az ideális állapotra vágyakozik. A szerelem célja a boldogság. E boldogság megvalósulásának útja, ha megtaláljuk szerelmünk tárgyát, azt az embert, akiben egész lényünk minden területén (test, lélek és szellem) igazi társra lelünk. És ha rálelünk, akkor ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és hűségesen szeretni fogjuk.

Egy kis szerelmi tesztel kedveskednék nektek:

http://www.hazipatika.com/tests?nev=love

Rita oldala
honlapok | weblapszerkesztő